Öntapadós tapéták felrakása
A tapétázás a festés mögött a második legnépszerűbb megoldás a falak dekorálására. Tapétázni azonban sokkal nehezebb, mint festeni, a festést rengeteg háztulajdonos bevállalja saját magának, tapétázni azonban jóval kevesebben mernek. Megkönnyíti a folyamatot azonban az öntapadós tapéta falra helyezésének lehetősége, ilyen tapétákkal bárki tud tapétázni, minimális hozzáértéssel, gyakorlattal.
Néhány egyszerű eszközre szükségünk lesz a tapétázáshoz. Mérőszalag, olló, vonalzó, ceruza mindenképpen kelleni fog, és nem árt, ha egy műanyag simítókést is beszerzünk, jelentősen meg fogja könnyíteni a dolgunkat.
Tapétázás előtt tisztítsuk meg a felületet, ahova fel fogjuk rakni a tapétát. Poros, zsíros felületre nem szabad felhelyezni, lehet, hogy sikerrel járunk, de sokkal rövidebb életű lesz a tapéta, mintha megfelelően előkészítjük a felületeket.
Ezt követően meg kell tervezni, hogy mennyi, mekkora tapétára lesz szükségünk, és ezeket elő kell készíteni. Mérjük ki, rajzoljuk meg a motívumokat, alakzatokat, majd pedig vágjuk ki ezeket. Ha mindent előkészítettünk, akkor következhet a tapétázás. Mivel öntapadós tapétáról van szó, így csak el kell távolítani a védőréteget a tapéta hátuljáról, és már fel is helyezhetjük azt a falra. Előfordulhat, hogy levegős, buborékos marad a felhelyezett tapéta, nem kell kétségbe esni ilyenkor sem, tűvel ki kell bökni a buborékot, és ki lehet nyomni a lyukon a levegőt. Akkor sincs probléma, ha nem jól helyeztük fel a tapétát, el kell távolítani, és újra felhelyezhető a megfelelő helyre.