A bölcsődék jót tesznek a gyerekeknek
Az első kötelező szakasz a gyerekek életében az óvodába járás. Az óvoda előtt is van már lehetőség azonban arra, hogy a gyerekekre nap közben vigyázzanak. Ez a lehetőség a bölcsőde. A bölcsődékről sokan azt tartják, hogy csak akkor érdemes ide vinni a gyerekeket, ha gyermekmegőrzésre van szükség, pl. munka miatt. Ennél azonban sokkal több a bölcsőde, köszönhetően számos előnyének.
Általában a bölcsőde az első olyan helyzet a kisgyermekek életében, amikor közösségbe kerülnek, ismeretlen kortársakkal találkoznak. Persze csak addig ismeretlenek, amíg egy közösségbe nem kerülnek, utána összebarátkoznak és együtt töltik mindennapjaikat. Ebben az együtt töltött időben elsajátítják az alkalmazkodás, megosztás, összefogás képességét, melyeket otthon, közösség nélkül nehezebben lehet csak megtanulni.
A közösségépítés mellett a bölcsődék nagy előnye a napi rutin megtanítás a gyerekeknek. Előtte általában otthon azt és úgy csinálnak a kisgyerekek, ahogy akarnak. Itt azonban már minden tevékenységnek, pl. az étkezéseknek vagy a játékidőnek is megvan a maga ideje és módja. A napi rutint aztán később az iskolák, munkahelyek és a mindennapok során is hasznosítani tudják majd.
A gyerekeknek közvetlenül is segítenek a bölcsik, mégpedig a szülők által. A szülők egymással meg tudják beszélni a gyereknevelést, tanácsokat, tippeket kaphatnak másoktól, amiket aztán ők is alkalmazni, hasznosítani tudnak.