A duguláselhárítás lépései
Dugulás bárkivel bármikor előfordulhat. Ha dugulást észlelünk, akkor egyből ajánlott megkezdeni a tisztítást, ekkor ugyanis a legkönnyebb a dolgunk, valamint még meg tudjuk előzni a makacsabb problémákat, ha azonnal orvosoljuk azokat.
Az első lépés a dugulás helyének meghatározása. Általában könnyű dolgunk van, mert lokálisan szokott a legtöbb dugulás kialakulni. Ez azt jelenti, hogy ahol éppen nem folyik el a víz, ott szokott a hiba is lenni. Pl. kézmosónál, vécénél, fürdőkádnál. Ha egyszerre több helyen is tapasztaljuk, hogy nem folyik el a víz, akkor központi dugulásunk lehet, amit nehezebb lesz megoldani.
Mosogatónál a szifon tisztítása, kádnál, zuhanyzónál pedig a lefolyó tisztítása gyakran eredményre vezet. Lefolyótisztítót önthetünk bele, ha nincs otthon, akkor a szódabikarbóna és az ecet öntése, majd forró vízzel leöblítése csodákra lehet képes.
Központi dugulás eszközök nélkül nehezen szüntethető meg. Lehet próbálkozni lefolyótisztítóval, vagy segíthet, ha óvatosan nyomás alá helyezzük a rendszert csapok kinyitásával és vécék együttes lehúzásával. Ha nem járunk sikerrel, akkor érdemes szakemberhez fordulni, ők ugyanis rendelkeznek a duguláselhárításhoz szükséges eszközökkel és szakértelemmel. Általában mindenhol rendelkezésre áll olyan szakember, aki akár azonnal ki tud jönni, ha nagy a baj, érdemes élni a lehetőséggel akkor is, ha meg kell fizetni a gyorsaságot.